2018. ÉVI CAFETERIA ADÓVÁLTOZÁSOK

2018-ban a béren kívüli juttatások értékének 1,18-szorosára kell 15 százalék személyi jövedelemadót és 14 százalék EHO-t fizetni. Így a teljes közteher 34,22 százalék. Az adható elemekben nincs változás Széchenyi Pihenő Kártyát lehet adni a tavaly is ismert alszámlákkal és keretekkel valamint 100 ezer forintig pénz kifizetése is lehetséges lesz ugyanilyen közterhekkel.

Arra azonban még figyelni kell, hogy erre a két juttatásra egy összesített keret is vonatkozik jövőre. Így kedvező adózással ezekből évente a versenyszférában 450 ezer, a közszférában 200 ezer forint lesz adható (ezek keretek nettó keretek, a kiadott juttatás értékére vonatkoznak).

Egyes meghatározott juttatások

Az egyes meghatározott juttatások esetén az adó alapja szintén az 1,18-as szorzóval korrigált érték, de a 15 százalék szja mellé már csak 19,5 százalék EHO társul. Így 2018-ban a 43,66 helyett 40,71 százalék munkáltatói teherrel lehet kalkulálni. Ezzel a közteherrel lehet megvalósítani a gyakran használt béren kívüli juttatások (például pénztárak, helyi bérlet, iskolakezdési támogatás, munkahelyi étkeztetés) kiadását, de akár más juttatásokat is a kiadás feltételeire odafigyelve. Idén ide került át a megtakarítással kombinált életbiztosítási kötvény is.

Látható, hogy sok népszerű béren kívüli juttatás már magasabb közteherrel korlátozás nélkül adható.

Így többek közt az Erzsébet-utalvány, iskolakezdési támogatás, helyi bérlet, munkahelyi étkezés, vállalati üdültetés, iskolarendszerű képzés biztosítása mellett az önkéntes nyugdíjpénztárba és egészségpénztárba is korlátlanul fizethet a munkáltató 40,71 százalékos adóval.

Adómentes juttatások

Az adómentes juttatások köre megmarad, sőt bővül 2018-ra. A kulturális belépő, a sportrendezvény belépő, a lakáshitel támogatás, bölcsőde óvoda továbbra is használhatók lesznek. Emellett a tavaly bekerült mobiltási célú lakhatási támogatásnál a minimálbér 60%-ra emelkedett a havi adható maximum az első két évben. Új elem a diákhitel törlesztés támogatása, ami havonta a minimálbér 20%-ig (27.600 Ft) adható idén.

A közigazgatási határon kívülről (speciális esetekben belülről is) munkába érkező munkatársak számára fizethető (vagy fizetendő) kilométerenkénti kötségtérítés adómentes értéke maradt 2018-ban is 15 forint.

A lakáscélú támogatás esetén a munkáltatónak az adómentességhez vizsgálnia kell, hogy a lakás szobaszáma ne haladja meg a méltányolható lakásméretet. Ehhez a szobaszám és együtt lakók viszonyát kell figyelembe venni. A friss módosítás alapján változik az együtt lakó személyek meghatározása. Az új szabályok alapján már a házastárs közeli hozzátartozóit is figyelembe lehet venni a lakók számának meghatározásakor. A jelenleg érvényes meghatározás szerint ebbe a körbe nem lehet beleszámítani a munkavállalónak, élettársának vagy házastársának testvérét. A módosítás elfogadásával jövőre a lakásban lakó testvér is figyelembe vehető az együtt lakó, együtt költöző családtagok számának meghatározásakor. Emellett a fiatal házaspárok estén a lakók számának meghatározáskor számításba vehetőek lesznek a jövőben születendő gyermekek is.

Kedvezőbb lesz a szobák számának meghatározása is. A 8 és 12 négyzetméter közé eső lakóhelyiségekből kettőt egy szobaként lehet majd figyelembe venni. Ez alapján 1-2 fő esetén 3 szoba, 3-4 fő esetén négy szoba lesz a méltányolható lakásméret. Majd minden további lakóval egy szobával nő az adómentesen támogatható lakás mérete.

Az egyes meghatározott juttatások és az adómentesek juttatások értékét természetesen nem kell beleszámolni a 200-450 ezer forintos éves keretbe

<< vissza a főoldalra